Mit lehet tudni rólam?

Szeretek alkotni, kísérletezni és felfedezni új technikákat. Évek óta próbálkozom kézműves projektekkel, DIY receptekkel és kreatív ötletekkel, és mindezt most megosztom azokkal, akik szintén élvezni szeretnék az alkotás örömét. Bár a csapat egyszemélyes, szenvedéllyel és tapasztalattal dolgozom minden projekten, hogy inspiráló és könnyen követhető ötleteket nyújtsak a kreatív világ felfedezéséhez.

Sokáig dolgoztam a turizmusban, és mint sokan mások, 2020-ban én is váltottam, és megvalósítottam az akkori álmomat. A következő éveket a hobbimnak szenteltem, és vállalkozást indítottam: saját tervezésű és készítésű matricákat és füzeteket árultam a webshopomban. A monotonitás és a tömeggyártás azonban szép lassan felemésztette a lelkesedésemet, és rájöttem, hogy változatosabb projektekre vágyom. Tartottam egy egyéves szünetet, és átgondoltam, mi az, amit igazán szerettem, és melyek azok a folyamatrészek, amelyektől meg kell szabadulnom ahhoz, hogy az alkotás engem is feltöltsön. Az új termékek kitalálása és „legyártása” volt az, ami a leginkább energiát adott. Amikor elkészültem, már vártam is a következő kihívást. Rájöttem, hogy a különböző projektek megvalósítása, az alapanyagok beszerzése, a kísérletezés az ami lelkesít. Úgy döntöttem, hogy ezeket a folyamatokat veletek is megosztom, és meghívlak benneteket az együtt alkotásra.

Szakértelem

Miben vagyok jó?

Segítek, hogy mindenki megtalálja a kreatív útját, online és offline lehetőségekkel.

Ötletekkel, tippekkel és kreatív trükkökkel inspirállak, hogy merj kipróbálni új dolgokat, bátran kísérletezz, és élvezd az alkotás minden pillanatát. Nem a tökéletesség számít, hanem a felfedezés és az öröm, amit az alkotás ad.

Mini e-bookokkal, részletes tutorialokkal és online kreatív tartalmakkal támogatlak, hogy mindig legyen mit kipróbálnod. Lépésről lépésre mutatom be a projekteket, így könnyen követheted, és bármikor új inspirációt meríthetsz.

Nem csak online inspirállak: workshopjamon személyesen is a kezedbe adom az eszközöket, segítek az alkotásban, és együtt élhetjük át a kreatív folyamat örömét. Ez az élmény garantáltan feltölt, és új ötleteket ad a következő projektedhez!

És légyszi legyen még ilyen videó, mert idén fixen a te ötleteidet készítem majd ajándékba, nagyon szuperek, köszönjük!!

Eszter

tiktok felhasználó

Ez nagyon klassz ötlet 👏 !!! Tutti el készítem!!!

Mariann

Instagram felhasználó

Nagyon szuper ez a sorozat! 😍

Szabo st

Instagram felhasználó